Sok podcast látott már vendégül hírességeket, de a barátaikat még egy sem. Kovács András Péter minden héten mikrofon elé ülteti valamelyik kedvenc hírességét – és az ő legjobb barátját, hogy aztán a vendégről kizárólag a barátot kérdezze. A vendég életét ezúttal a barát szemszögéből láthatjuk, ez a szemszög pedig gyakran más és meglepő – még a vendég számára is. Közös évtizedek, régi és új félreértések, szembesülések és felismerések olyan beszélgetésekben, melyek előnyére válnak minden barát ...
…
continue reading
Beszélgetős podcast hetente. Leveszünk ezt-azt a sufni polcairól, megrágjuk, de csak néha emésztjük meg teljesen. Előkóstolunk is, hogy nektek már ne kelljen. Ha ízlik, akkor persze szólunk. Aktualitások, érdekességek, technológia, film, színház, saját élményeink – van itt minden, mint a búcsúban.
…
continue reading
Szakcikkeket olvasni nehéz, ismeretterjesztő beszámolókat már egy fokkal könnyebb. De mit is tanulunk ezekből? Megváltozik bármi az életünkben attól, hogy megtudunk agytekervényeink működéséről egy újabb adatot? És mi a helyzet azokkal, akik ezt kutatják, akár már évtizedek óta? Mit jelentenek számukra ezek a fölfedezések? A kíváncsiság ugyan az egyik legalapabb hajtóerő az emberi élet minden szintjén, de az már nem magától értetődő, hogy mit is kezdünk a megszerzett tudással. A mindennapi é ...
…
continue reading
Ne csak olvasd, hallgasd is, mi történt a sztárokkal! - A legizgalmasabb beszélgetések már nemcsak olvashatóak, de hallhatóak is. A mikrofonnál a Best magazin újságírói, akik profizmusukkal a legzárkózottabb sztárokat is képesek megnyitni és igazi baráti hangulatot teremtenek a stúdióban. Szó lesz kultúráról, művészetről, színpadról, sikerekről és kudarcokról… sztárköntösbe csomagolt valódi emberi sorsokról.
…
continue reading
Magyar olasz foci-rajongók, és főleg AS Roma-szurkolók, gyülekező! Minden héten friss részekkel jelentkezik a Falkaösztön, a YouTube-vlog után közkívánatra már podcastként is. Sok-sok AS Roma és egy csipet Serie A minden hétfőn.
…
continue reading
Az Index Tudomány rovatának hetente jelentkező műsora, amiben mindenkit foglalkoztató általános kérdésekre keresünk tudományos válaszokat.
…
continue reading
Egy podcast a hatékonyságról, azoknak, akik szeretnének produktívabbak lenni. Otthon, munkában, mindenben. De fontos: nem bármi áron, mert a hatékonyság fontos, és ma már elengedhetetlen, de káros is tud lenni, ha nem kontrolláljuk. Tarts velünk és legyél te is hatékonyabb! A hatékonyság érinti életünk minden területét, így a podcast epizódjai is széleskörű témákban járják körül a fogalmat. Szakértők, az adott témát mélyságeiben is ismerő szakemberek válaszolnak azokra a hatékonysággal kapcs ...
…
continue reading
A Válasz Online csapatának podcast csatornája: közéleti-kulturális kibeszélő, időnként meghívott vendégekkel. Új adás minden csütörtökön. Mottó: „Bulvármentes. Propagandamentes. Konzervatív.”
…
continue reading
Podcast a TUDATOSSÁGRÓL. ✨ Vicsápi Natália vagyok, önismereti tanító és tudatosság nagykövet. A küldetésem, hogy az életük minden területén tudatosságra tanítsam az embereket. Éppen ezért alakítottam ezt a csatornát, ahol tudatos tanításokat és történeteket hallgathatsz. Hiszen mindig azt hallod meg, amire éppen szükséged van. A NATI METHOD képes elhozni a változást az életedbe. Inspirálódj, tartozz a többezer ember közé, akinek már segített!
…
continue reading
Az EconomX szerkesztőségének podcastje gazdaságról, üzletről, közéleti kérdésekről.
…
continue reading
Zártosztály Podcast: A reggeli kávé mellé, amivel feldobhatod a munkanapot! Unod már a munkahelyi kávézáskor a sablonos beszélgetéseket? Szeretnél friss, izgalmas témákkal indítani a napot, amivel lenyűgözheted a kollégáidat? Akkor a Zártosztály Podcast a te választásod! Epizódjainkból megtudhatsz mindent, amire szükség lehet mindennapjaidban: Hírek a technológia, tudomány, űrkutatás és a mesterséges intelligencia világából Izgalmas beszélgetések a jövő trendjeiről és a minket körülvevő vilá ...
…
continue reading
A legtöbb zeneszerető ember bátran, sőt hibátlanul felismeri, ha indiai zene, hangszer vagy előadó szól. Ennek oka van. Ha rendszeresen hallgatod az adást, akkor nemcsak ezt az okot ismerheted meg, de az akusztikus élmény mellett számos finom falat jut az intellektusodnak is. Bővebb felvilágosodást pedig a raga.hu oldalon találhatsz. Már az ókori görögök felismerték a hangsorok érzelmi hatását. Spártában a fiúknak csak a férfias és méltóságteljes ion, vagy dúr (bilawal) hangnemet tanították, ...
…
continue reading
Egy podcast azokról, akiknek hatalmas pofont adott az élet. Megjárták a gödör mélyét, de sokkal erősebben kerültek ki belőle.
…
continue reading
Három informatikai érdeklődésű borsodi programozó srác leül hétről hétre és elmondják véleményüket a világban történtekről. A kontent nem feltétlenül családbarát, de annál inkább őszinte, ironikus, szarkasztikus és szókimondó.
…
continue reading
Ezt a műsort heti váltásban készíti Format C: és DST. Rövid leírás a DST által vezetett műsorokról: Általában minden műsor valami témát követ és az utóbbi pár évben kialakult az a műsorstruktúra, hogy alkalmazkodik a téma az évszakhoz: tavasszal "Subsonic Spring Sessions", nyáron "Summerizm Sessions", ősszel "Fall-N-iN-Bass Sessions", télen pedig "DefroSTing Sessions" címmel ellátott mixsorozatokat játszik DST a hallgatók számára. Több éve pedig már jellemzően mindig van egy év végi összefog ...
…
continue reading
Érdekel, mi a véleménye a fordítónak a könyvről? Mit gondol a szakmai lektor a témáról? Nem tudtad meghallgatni a rádióban az adott műsort? Nem érsz rá sokat olvasni, de autóvezetés, mosogatás közben szívesen hallgatnál valami izgalmasat? Nem gond, itt megtalálod összegyűjtve az összes hanganyagunkat. A podcastok elsősorban Oláh Andrea Könyvben utazom című műsorának anyagait, valamint más beszélgetéseket tartalmaznak. typotex.hu
…
continue reading
Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit.
…
continue reading
Vörösök, Vörösökről, Vörösöknek. A PoolBarátok podcast Liverpool-szurkolók focis podcast beszélgetése.
…
continue reading
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
…
continue reading
É(j)szakás műszak, minden héten a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, 1-től 3-ig, szigorúan élőben a stúdióból. Nyilván abszolút vakrepülés, hisz a potenciális rádióhallgatók 98%-a a legmélyebb álmát alussza, így a műsorvezető kénytelen saját magával beszélgetni, amit azért szeretnék elkerülni. Annál is inkább, mert nem is tudok ennyi időt lefetyelni. A tematikát illetően, a Szaktolvajhoz hasonlóan hozok majd érdekes, ill. reményeim szerint érdeklődést kiváltó témákat, meg olyan dolgokat, ...
…
continue reading
Sportriporterként sok mindenben kipróbálhattam már magamat, de most egy újabb régi álmot szeretnék megvalósítani: érdekes emberekkel beszélgetni, kulturáltan, de mégis lazán, kötetlenül és tartalmasan!
…
continue reading
Új Egyenlőség podcast minden olyan témáról, ami foglalkoztat minket a gazdasági demokrácia alapértékei kapcsán. És persze azon túl...
…
continue reading
A magyar gasztroforradalom úttörői - A fine diningtól a környezettudatos életmódig mindent tudni akarunk a hazai gasztróról. Főleg azt, hogy kinek mit köszönhetünk.
…
continue reading
Minden, ami ügyvédi PR, marketing és kommunikáció, dr. Bende Mátéval, a Pro/Lawyer Consulting tulajdonosával. Több mint 10 év az ügyvédi kommunikáció területén, 70-nél is több ügyvédi iroda tapasztalatával - az egyéni ügyvédektől a butik magyar irodákon át a nemzetközi ügyvédi hálózatokig. A podcast célja a marketing és pr eszközök tudatos használatának bemutatása, valódi példákon keresztül. Vendégeink vagy gyakorló ügyvédek, akik saját tapasztalataikat osztják meg, vagy egy-egy terület szak ...
…
continue reading
Utazási podcast - kéthetente kedden
…
continue reading
Hangos Totalcar (http://totalcar.hu/egester) minden csütörtökön. Kereke van és motorja? Mi megemésztjük!
…
continue reading
Gondoltál már az építészetre úgy, mint környezetszennyezésre? A fenntarthatóság nem csak egy divatos hívószó, hanem egy gondolkodásmód, amelynek mentén változatos formában őrizhetjük meg a minőségi épített örökségünket. A Magyar Építőművészek Szövetségének meggyőződése, hogy az építészetnek fontos szerep jut az ökológiai problémák megoldásában. A házak, terek, települések tervezőinek nem csak alkalmazkodniuk kell a változó környezethez, de aktívan részt is kell vállalniuk annak alakításában. ...
…
continue reading
A coachingnak ma már könyvtárnyi irodalma van. A főiskolán, ahol a coach szakirányú képzést vezetem, sok mindent tanítunk, de még többet gyakorlunk, ugyanis nem mindig tudunk minden egyes pozitív változást tudományosan is megindokolni. A coaching egy ma is fejlődő, alakuló diszciplína. Ami engem illet, a Nemzetközi Coachszövetség ethosza, irányelvei szerint dolgozom.
…
continue reading
Helló, Mester Tomi vagyok és ez itt az új podcastem, a Mi a Matek!? podcast, ahol szakértő vendégeim segítségével elkalauzolunk téged a pénzügyek és befektetések világába. A befektetés több, mint egy egyszerű “beteszem a pénzt majd kiveszem a pénzt” tranzakció. Az adásainkban leásunk a legmélyebb rétegekbe a százalékoktól a hozamoktól kezdve egészen a lelki folyamatokig. Magát a *befektetés* fogalmát is egészen tágan (már-már meglepően tágan) próbáljuk majd értelmezni… De erről egyelőre több ...
…
continue reading
Mi volt hamarabb? A geek, vagy a lelkész? Mi már nem emlékszünk pontosan, de ez a kettő hozott össze bennünket, és a tíz éve szűnni nem akaró beszélgetés és vitatkozás most strukturált formában heti egy órában bárki számára meghallgathatóvá vált. Nyelvészettől a gépészetig minden foglalkoztat bennünket, és mindenhez szakértünk egy kicsit. Vagy ha nem, akkor az éjszaka folyamán kitanuljuk. Laci fényképez, tipografál, és grafikákat gyárt, Tomi pedig ha éppen nem a hang misztikus mélységeit kut ...
…
continue reading
Mióta az eszemet tudom beszélgettem, de tény, hogy egyre nehezebben találtam hozzá felületet- pedig én tényleg mindent megpróbáltam, egy dolgot nem- nem adtam alább. Itt találtok más beszélgetést is, és ha akarjátok, támogathatjátok a létrejöttüket : https://www.patreon.com/veiszeralinda
…
continue reading
Ez a Kandalló melletti beszélgetések, az a műsor, ahol kieresztjük a gőzt és szabadon beszélgetünk olyan üzleti és vezetői témákról, amelyek minket érdekelnek. Az Onlife Menedzsment Podcastban szintén beszélgetni szoktunk, de inkább tananyag jelleggel, kifejezetten menedzsmentre fókuszálva. A Kandalló melletti beszélgetés pont olyan, mint amit a címből várhatsz. Csapongóbb, és nem ígérjük, hogy „azonnal megvalósítható trükköket kapsz”. Egyfajta hangos gondolkodás olyan kérdésekről, amelyek a ...
…
continue reading
Ez itt a ClickBate, Chocho (Smejkál Péter) és Bate (Birkás Péter) közös podcastja, elsősorban videójátékokról és tech témákról, de emellé beszélgetünk mindenről, ami eszünkbe jut. A podcast egy Twitch stream vágott verziója, ha szeretnéd élőben követni az adást, kövess be minket a Twitchen.
…
continue reading
Tudástár és Inspiráció a fotózás szerelmeseinek // Ha te is a fotózás szerelmese vagy - csak úgy mint én - akkor élvezni fogod a tartalmaimat. Jancsó Gergely vagyok, fotó-tematikus YouTube csatornámat jelenleg 25.000-en követnek, amit nagyon köszönök, de a videókon kívül is szeretnélek téged bent tartani a fotózás flowjában. Ezért jött létre a Jancsó Fotósuli Podcast műsora, ahol sosem egyedül, hanem mindig egy kollégával fogunk kivesézni témákat, természetesen a fotózással kapcsolatban. Egy ...
…
continue reading
Két barátnő őszinte beszélgetése az élet nagy dolgairól. Könnyed hangvételben tárgyaljuk ki a felnőtt élet nehézségeit és furcsaságait. Fiatal nőként még kicsit visszavágyunk a felhőtlen gyermeki létbe ,de már szembe kell nézni a nagybetűs élet kihívásaival is, ami olykor érdekes akadályokat gördít felénk. A saját és a hallgatóink problémáira próbálunk együtt megoldásokat találni.
…
continue reading
Egy bögre jó kávé + podcast: induljon a reggeled egy kellemes önképzéssel! Témánk a design mindset alkalmazása üzleti problémákra. Beszélünk service designról, kutatásról, de a pszichológia sem maradhat ki. A műsor házigazdája Boros Norbert.
…
continue reading
A Blikk Podcast olyan, mint maga az élet: sokszínű, érdekes, szórakoztató, néhol pedig meghökkentő. Vendégeinkben egy dolog közös csak: mégpedig az, hogy tudnak valami olyat, amit más nem nagyon. Az élet minden területéről - legyen az a kultúra, a média, a gazdaság, az egészségügy, a sport, vagy éppen a szórakoztatóipar világa - olyan emberekkel beszélgetünk, akik garantáltan ott tartják majd a figyelmét a Blikk Podcasten! Mondhatnánk azt is: hallatlan, amibe most belekezdtünk, de hát ez pon ...
…
continue reading
Garázsmenet egy rumlis garázsban kialakított Podcast 2 húszonévessel, akik őket foglalkozó dolgokról cseverésznek
…
continue reading
Elsősorban a szociális rendszert érintő témákról írunk elemző cikkeket és helyszíni riportokat. Kiemelten foglalkozunk az oktatással, a szegények, hajléktalanok körülményeivel, a fogyatékkal élők helyzetével, de fontos társadalmi témának tekintjük például a közmunkát és az egészségügy állapotát is. Az Abcúgnál a főszerkesztőn kívül négy főállású újságíró és két fotóriporter dolgozik. Naponta egy nagy anyag jelenik meg az oldalon.
…
continue reading
A magyar nők elsöprő létszámban vannak jelen a gimnáziumokban és később a felsőoktatásban is. Ez a fölény sajnos a tudományos pálya magasabb fokain már elenyészik. A lassú elszivárgás, a rejtett akadályok és az üvegplafonindex miatt kulcsfontosságúak azok a kezdeményezések, amelyek a női kutatók szakmai előmenetelét segítik. A L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj célja, hogy minél többen megismerjék a tudománnyal foglalkozó nőket.
…
continue reading
Nyers és filterezetlen vegyesfelvágott mindenről, ami kerékpár! A KONTRA-ban minden héten olyan témákat dolgozzunk fel, amik előremozdítják a hazai kerékpáros társadalmat a jelenlegi tetszhalott állapotból. Ez néha súrlódással és konfliktussal jár, de abban hiszünk, hogy csak ez tudja elmozdítani a jelenlegi holtpontról ezt a gyönyörű sportot, életformát!
…
continue reading
Szabadság rabjai
…
continue reading
Fika time with Kis Zoli & Dewla
…
continue reading
A TikTok trasht meghagyom Dancsónak. Minden(ki) másra ott a TikTokkerek Podcast (meg persze a műsor trailere, ahol egy picit hosszabban is kifejtem). TikTok-oldalam: https://www.tiktok.com/@hataskeltok Honlapom: https://www.hataskeltok.hu/
…
continue reading
Az Index Sport rovatának újságírói beszélgetnek motorsportokról.
…
continue reading
1
LÉNYEG: Már az Európai Bizottságnak is oroszbarát dumája van? Ez nem biztos, de a szélsőséges szlovák párt feje belátta, hogy lüke volt
5:22
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Az első botlás 8x07
1:09:45
1:09:45
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:09:45
Az első botlás; kezdődik a Bajnokok Ligája 8x07 (71 perc) Résztvevők: Mézes Gergely, Varga Attila „Sixx” (Network4), Borbély Bálint, Béres Attila. Témáink voltak: 0:00 A Slot-éra első botlása. 5:25 Csendes Anfield. 14:54 Szoboszlai végigjátszotta, de még ez sem volt elég. 16:26 Mit rontott el Slot? Geri, aki nem látta a meccset: a reakció a fontos.…
…
continue reading
1
Ez az egyik legösszetettebb és legolcsóbb szórakozás, de mégis fogy a tábora
35:27
35:27
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
35:27
A romantika és a krimi sosem mennek ki a divatból a könyvek esetében sem, de ennek ellenére apad a rendszeresen olvasók aránya. Mit lehetne ez ellen tenni? Tegyi Tímea könyvkiadói kommunikációs szakemberrel erről is beszélgettünk az Economx podcast adásában. A '80-as években még jóval kevesebb eszköz vonhatta el a figyelmünket a könyvekről, hiszen …
…
continue reading
1
Medvespray, Lófingató, erdőfürdőmester - túrázás Litkai Gergellyel
59:36
59:36
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
59:36
A gyerekek szeretik a szüleiket, de utálnak túrázni. Mire viszont megszeretik a túrázást, megutálják a szüleiket. Hogyan túrázzunk biztonságosan, kell-e csőminőségű felszerelés, mi az, ami nélkül soha ne induljunk el, hogyan különböztessük meg a medvét a tölgyfától, Chewbaccát az indiai lúdtól, és mire számítsunk, ha eltévedtünk, de szemtelenek vag…
…
continue reading
1
LÉNYEG: Árvízzel ért véget a hosszú, forró nyár, Borisz letarolta az ország nyugati szegletét, még szerencse, hogy van a bősi vízerőmű
5:23
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
Visszatérve betegségből, pihenésből story-ztunk egyet.Kirjoittanut Random Generátor
…
continue reading
1
Szimler Bálint: Nagyon unalmas már a meghunyászkodás | After+
1:13:50
1:13:50
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:13:50
A szüleim talán még örültek is, hogy nem csicskultam be a rendszernek – mondja interjúnkban Szimler Bálint rendező, aki 9 évesen került be a magyar oktatási rendszerbe, és Fekete pont című filmjében a saját általános iskolai élményeire is épít. A rendező szerint alig változott valami az iskolákban a nyolcvanas évek óta, sőt, mintha lehangolóbb lenn…
…
continue reading
1
Nazakat Salamat Ali Khan, Amjad Ali Khan, Vilayat Khan, Hariprasad Chaurasia
1:55:57
1:55:57
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:55:57
Nazakat Salamat Ali Khan - Vocal Raga Darbari Kanarra (__)-----------"--"- Amjad Ali Khan - Sarod Zakir Hussain - Tabla Raga Darbari Kanada (__)-----------"--"- Vilayat Khan - Sitar Shankar Ghosh - Tabla Raga Darbari Kanada (__)-----------"--"- Hariprasad Chaurasia - Bansuri Fazal Qureshi - Tabla Raga Darbari Kanada…
…
continue reading
1
Dub-Techno & Deep 4x4 Session (Fall-N-iN Bass Sessions 2024 pt.1.) mixed by DST // 2024 szeptember 14.
1:30:00
1:30:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:30:00
A 2024-es Fall-N-iN-Bass Sessions mix-sorozat első részében egy mélyebb dub-techno szettet hallhattatok! Hallgasd meg az archívumot, ha lemaradtál az élő adásról vagy ha nem is maradtál le, de tetszett akkor meghallgathatod újra archívumból! Tracklista: 01.Desove - Tier One (ROHS!001CD) 02.Bukkha - Solitaire [System Music SYSTM044] 03.Mathimidori -…
…
continue reading
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Ep.253. Nem volt Gyurcsányuk, aki főzzön rájuk
1:29:55
1:29:55
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:29:55
Timeline 00:00 - Lakásfelújítás vs. Z Fold 4 05:30 - Egészségben újra itt 10:44 - Ez a hölgy nagyon ráér, zöldségekből és gyümölcsökből egy lófejet készített – magyarázza a köztévé riportere egy mesterséges intelligenciával rajzolt képről 28:30 - Állítják, egy MI-vel készített gomba azonosító könyv miatt került kórházba a család 52:55 - MI-vel műkö…
…
continue reading
1
LÉNYEG: Bosszúhadjárat zajlik a szlovák parlamentben, és a hatalmasok tesznek az emberek valós problémáira
5:22
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Ezért gyakoriak az amerikai elnökök elleni merényletek
52:23
52:23
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
52:23
A téma szakértője, Hahner Péter történész mélyed bele a témába. Tetszett az adás? Ha hajt a tudásszomj, és jöhet még több tudományos érdekesség, akkor keresd a Ma is tanultam valamit könyvsorozatot, amit ide kattintva tudsz megrendelni, akár kedvezményes csomagban is!Kirjoittanut Index.hu
…
continue reading
1
#189 Egyedi Péter: Ha gyerekdalokat írok, azokban az is benne lesz, hogy apa néha másnapos
1:18:04
1:18:04
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:18:04
Egyedi Péter a magyar gitárzene több kultikus zenekarában, az Amber Smith-ben, az Annabarbiban vagy az Isten Háta Mögöttben is megfordult, fő zenekarával, az Óriással pedig búcsúkoncertre készül. Egyedi főállásban a Fishing on Orfűn dolgozik, így az adásban a fesztivál fiatalosodása és egyedisége is szóba került. Az adásban a magyar popzene generác…
…
continue reading
1
Melyik a menőbb, a Dacia Duster vagy a Cupra Terramar?
1:23:50
1:23:50
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:23:50
Győr új büszkeségét, a Cupra Terramart hazájában, Spanyolországban láttuk először élőben, a megújult Cupra Leont és Formentort viszont itthon vezettük. Megvitatjuk, mit gondolunk a minden eddiginél vagányabb Dacia Dusterről, amit dízelmotor hiányában lágy hibridként teszteltünk. Az újdonságok mellett kitérünk a TC flotta lakatoláson frissen átesett…
…
continue reading
1
2024.09.12 adásnapló
1:30:00
1:30:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:30:00
adás archívumKirjoittanut Tilos Rádió
…
continue reading
1
Trumpról szóló népszavazás lehet az amerikai elnökválasztás?
35:53
35:53
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
35:53
Hogy alakulnak az erőviszonyok két hónappal az amerikai elnökválasztás előtt? Milyen kampánystratégiákat választanak a jelöltek? Mely témák mozgatják meg leginkább az amerikai választókat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ az Új Egyenlőség e heti podcastjában, amelyben Bíró-Nagy András kollégánk Kaló Máté Amerika-szakértővel besz…
…
continue reading
1
A szakács, a jogász és a stewardess - Isten hozott, Szabó Simon!
43:00
43:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
43:00
Magyarázó epizódunkat hallják. Miért lett vége a barátság-beszélgetéseknek podcastként, illetve hogyan lett belőlük TV-műsor a Viasaton, miért csatlakozott hozzánk Szabó Simon, mi várható ebben az évadban, kinek milyen tetkói és gyerekkori hegei vannak, melyikünk volt szakács és melyikünk légiutaskísérő? Atyaég, mennyi kérdés, mennyi válasz!!!…
…
continue reading
1
„A gumicsont nem ilyen alakú, és nem így rágják” – ezért robbantottuk a Bese-ügyet
59:42
59:42
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
59:42
A Bese Gergő kormányzati kampányarccá vált katolikus pap kettős életét bemutató cikk szerzője, Bódis András válaszol az írásával kapcsolatos kommentekre, kérdésekre a Válasz Online podcastjában, a HetiVálaszban. Beszélgetőtársak: Borbás Barna, Magyari Péter.Kirjoittanut Válasz Online
…
continue reading
1
Longevity: Alvásunk rejtett szuperereje - Út a hosszabb és hatékonyabb élethez
1:37:36
1:37:36
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:37:36
Küldj nekünk üzenetet! A mai epizódban egy rendkívül fontos témát járunk körbe: az alvást és annak hatását a hatékonyságunkra. Akár épp most ébredtél, akár lefekvéshez készülődsz, ez az epizód mindenkinek tartogat valami hasznosat! Beszélgetésünk során érintjük az alvás általános egészségügyi hatásait, valamint azt, hogyan befolyásolja fizikai és k…
…
continue reading
1
2024.09.12 adásnapló
2:30:00
2:30:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
2:30:00
adás archívumKirjoittanut Tilos Rádió
…
continue reading
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
„Soha nem leszek túl igazán apu elvesztésén” - Exkluzív interjú Székhelyi József fiával, dr. Székhelyi Mártonnal
1:00:29
1:00:29
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:00:29
A színészt egy ország szerette, tisztelte – és egy ország siratta, amikor hat éve, augusztus végén hosszú betegség után elment. Székhelyi József nem titkolta, hogy tüdőrákban szenved, ráadásul csontáttéttel. Őszinteségével szeretett volna azokon segíteni, akik hasonló cipőben járnak. Most a fia emlékezik rá, róla éppúgy mesél, mint kettőjük kapcsol…
…
continue reading
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Zavarnapló, éneklő utasok, Mad Max-Ikarus - közlekedési körkép Vitézy Dáviddal
58:26
58:26
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
58:26
Vitézy Dávidot már gyerekként érdekelte a vasút - de nem a technika, hanem a rendszer. Tanítás után forgalomirányító központokban dolgozott, BKK-vezérigazgatóként pedig, ha valamire azt mondták, lehetetlen, ő pontosan tudta, hogy miért lehetséges. Az autós és közösségi közlekedésről, a vasút helyzetéről beszélgettünk érthetően de viccesen, aktuális…
…
continue reading
1
LÉNYEG: Fico csak ukrán fasisztákról beszél, az orosz fasisztákat nem látja; már Bacsfán is látszik, mire jó a „büntetőjogi reform”
4:56
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
zo210 - A Hatékony Milliárdos
46:05
46:05
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
46:05
"Musk megmutatja, hogyan kell hatékonyan kormányozni": Elon Musk újabb kalandja a kormányzati szférában. A SpaceX és Boeing űrhajói végrehajtották a küldetéseiket, az NSA podcastot indít. Mindeközben a mesterséges intelligencia betör a gyorséttermekbe is. Űrhajók és űrállomások Állami hatékonyság Musk módra AI a drive-thru-ban Titkosszolgálati podc…
…
continue reading
1
Arvind Parikh, Bikram Ghosh , Ashwini Bhide Deshpande, Ali Akbar Khan, Asha Bhosle
2:00:23
2:00:23
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
2:00:23
Arvind Parikh - Sitar Hanif Khan - Tabla Raga Ahir Bhairav (__)-----------"--"- Bikram Ghosh - Tabla Tintala (__)-----------"--"- Ashwini Bhide Deshpande - Vocal Vishwanath Shirodkar - Tabla Raga Ahir Bhairav (__)-----------"--"- Ali Akbar Khan - Sarod Asha Bhosle - Vocal Kukubh Bilawal Hori Bhimpalasri tarana…
…
continue reading
1
2024.09.07. - Tracklistával
2:00:00
2:00:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
2:00:00
Tracklista: 01. Prismode - Dreams (kezdődött: 00:02:39) 02. Jack Willard - Nightshift (Extended Mix) (kezdődött: 00:05:18) 03. Crazibiza - Cumbiano (kezdődött: 00:08:38) 04. Jamie Stevens - Dante (kezdődött: 00:09:19) 05. Kevin McKay - Miss You (Extended Mix) (kezdődött: 00:12:59) 06. Franco Musachi - Actitud (Bablak Remix] (kezdődött: 00:14:19) 07…
…
continue reading
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
A Red Bull szárnyakat ad a McLarennek
1:07:28
1:07:28
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:07:28
Papírforma szerint indult a 2024-es Forma-1-es szezon, Max Verstappen előnye behozhatatlannak tűnt, most mégis a McLaren és Lando Norris kapott szárnyra. Okokról, esélyekről, kulcsemberekről és a showbizniszről beszélgettünk.Kirjoittanut Totalcar
…
continue reading
1
A magyar popzene a covid után újjászületett, és brutálisan erős korszakát éli
29:50
29:50
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
29:50
A mostani gazdasági környezet nem kedvez a nagy rendezvényszervezéseknek, mégis számtalan nyári fesztivál programjai közül válogathatunk minden évben. De meddig lesz ez még így? Erről beszélgettünk az Economx podcastjában Budai Marcellel, az EFOTT kommunikációs vezetőjével.Kirjoittanut economx.hu
…
continue reading
1
LÉNYEG: Fico magyar, cseh, ruszin, zsidó, cigány, de akár tűzszerész! Minek az ilyennek kormány?!
6:32
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Győzelem a „második legjobb csapat” ellen 8x06
1:16:36
1:16:36
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:16:36
Győzelem „a második legjobb csapat” ellen 8x06 (77 perc) Résztvevők: Sipos Péter, Soós Márk (Premier Leak), Béres Attila Témáink voltak: 4:52 Ten Hag: „A Liverpool xG-értéke nem volt olyan magas”. 7:39 Márk: A presszingünk miatt kerültünk jó minőségű helyzetekbe. Mi lehetett volna a Unitednek erre a megoldása? 19:49 Ryan és Macca méltatása. 28:20 M…
…
continue reading
1
Digitális heroin is lehet, de ki tanítja meg a fiataloknak, mire valók a mobileszközök?
38:04
38:04
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
38:04
Hatalmas hullámokat vetett augusztus végén, hogy miután (szeptember 1-én hatályba lépő) kormányrendeletben korlátozták az oktatási intézményekben többek között a mobiltelefonok használatát. Tetszett az adás? Ha hajt a tudásszomj, és jöhet még több tudományos érdekesség, akkor keresd a Ma is tanultam valamit könyvsorozatot, amit ide kattintva tudsz …
…
continue reading
1
#188 Margaret Island: Most, négy év után játszunk annyit, mint Covid előtt
1:16:08
1:16:08
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:16:08
Tíz éves lett a Margaret Island, akik úgy robbantak be a köztudatba, mint az ország legkedvesebb zenekara, élükön a frontember Lábas Vikivel, aki tájszólással énekelte a kezdetben még indie műfajban alkotott dalokat. Sokáig nem mertek dalszöveget írni, mert az első magyar számuk dalszövegét Bródy János szerezte, a szövegírással kapcsolatos gátlásai…
…
continue reading
1
„Szenvedésben és nyomorúságban éltem az életem, ok nélkül”, Herpácsi-Bátori Edina, tudatosság mentor
29:41
29:41
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
29:41
Herpácsi-Bátori Edina, Nati Method tudatosság mentor szenvedésben, nyomorúságos érzésben élte az életét, mindezt ok nélkül, hiszen mindene megvolt. A tudatosság útján egyre több volt az indokolatlan jó érzés, és ez elkezdett egyre több ideig megjelenni benne. Fantasztikus érzés, amikor megtapasztalta, hogy mindez rajta múlik, benne keletkezik, és s…
…
continue reading
1
Lesz még ütőképes baloldali politikai erőMagyarországon?
28:57
28:57
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
28:57
Az Új Egyenlőség podcasten több adásban is foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e még baloldal vagy jobboldal megosztást alkalmazni a politika világában. A mai adásban Éber Márkkal beszélgettünkarról, hogy mi kellene ahhoz, hogy érdemi támogatottságú intézményesített baloldali erő legyen Magyarországon. Erről jelent meg ugyanis elemző írás…
…
continue reading
1
A magyar vasút bajainak összes oka – vendégünk Bucsky Péter szakújságíró
1:12:16
1:12:16
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:12:16
Lényegében nincs közlekedéspolitika Magyarországon – mondja podcastunkban Bucsky Péter. A szakújságírót a MÁV nyári válságjelei és a Lázár–Vitézy-csörte nyomán hívtuk el adásunkba. Miért van ennyi késés, technikai baj és egyáltalán, miért rohad olyan látványosan a magyar vasút? Mi ennek a történelmi háttere? A G7 munkatársa – aki doktori dolgozatát…
…
continue reading
1
2024.09.05 adásnapló
2:30:00
2:30:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
2:30:00
adás archívumKirjoittanut Tilos Rádió
…
continue reading
1
LÉNYEG: Ha van mobilunk, többé nem lehetnek titkaink az iskolákba kamerákat is felszerelő kormány előtt
5:21
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
„Hatvanhét évesen sem dőlhetek hátra” - Exkluzív interjú Növényi Norberttel
38:00
38:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
38:00
Az epizód leírása: Az olimpiát a tévé előtt izgulta végig, nem csoda, hogy újra feltörtek a saját olimpiai élményei. De ugyanúgy örökre beleégett a lelkébe az a pillanat is, amikor szerinte koholt vádak alapján bűnösnek mondta ki a bíróság. Sikerekről, kudarcokról, fájdalmakról, örömökről mesél.Kirjoittanut Kun Zsuzsa, Növényi Norbert
…
continue reading
1
LÉNYEG: Nincs itt fekete humor, csak a dunaszerdahelyieket köpték szembe, és még a többszörösen korrupt speciális exügyész sem megy kapásból vissza a börtönbe
5:16
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Tanévkezdési szorongás, telefon a suliban, évközi kiégés - Jocó bácsi
59:36
59:36
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
59:36
Balatoni József, azaz Jocó bácsi a mai vendégünk, akivel kitárgyaljuk, hogy milyen szorongással jár a tanévkezdés, a szülők mit tehetnek ennek oldására, ehhez képest mit tesznek a stressz fokozására, mikor jut el a tanév során tanár és diák egyaránt a legmélyebb pontra, és diákként hova dughatjuk a telefonunkat szeptember elsejétől.…
…
continue reading
1
LÉNYEG: Fico és fia is állami támogatásból él, de nem valószínű, hogy a kormányfő megteszi azt, amit Šimečkától követel
5:06
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.Kirjoittanut Parameter.sk
…
continue reading
1
Balaram Pathak, Brij Narayan, Chhannulal Mishra, Vinode Pathak, Zakir Hussain
1:55:16
1:55:16
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:55:16
Balaram Pathak - Sitar Vinode Pathak - Tabla Raga Bilaskhani Todi (__)-----------"--"- Brij Narayan - Sarod Zakir Hussain - Tabla Raga Marwa (__)-----------"--"- Chhannulal Mishra - Vocal shyaam mora nahi aaye laage tose naina,rang rangili dekho dekho hato jaao re (__)-----------"--"- Balaram Pathak - Sitar Vinode Pathak - Tabla Raga Kinari Bhairav…
…
continue reading
1
Summer Closing Psy-Dub & Chill-Out Session (Summerizm Sessions 2024 pt.7.) by DST // 2024 augusztus 31.
1:30:00
1:30:00
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:30:00
A 2024-es Summerizm Sessions mix-sorozat utolsó epizódjában egy olyan szettet játszottam, ami inkább a chill-out termekben hallható inkább. Psy-dub és egyéb hasonló mókák, néhány glitch-esebb hangzású downtempo darabbal, de a hangulat még mindig nyárias volt és a basszusok még mindig öblösek maradtak Hallgasd meg az archívumot, ha lemaradtál az élő…
…
continue reading
1
Így készülünk a V8-as Parkoló Parádéra
1:16:03
1:16:03
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:16:03
A mai adás a szeptember 8-i, nyárzáró Parkoló Parádé körül forog, az autóztatás résztvevői és a mesterkurzus szereplői mellett szót ejtünk KITT-ről és a mesterséges intelligenciáról, a General Lee-ről és a makettekről, a kabriókról és saját (még) meg nem valósult amerikai álmainkról.Kirjoittanut Totalcar
…
continue reading
1
Ep.252. Nem mindegy, hogyan üti le a parasztot
1:23:27
1:23:27
Toista myöhemmin
Toista myöhemmin
Listat
Tykkää
Tykätty
1:23:27
Timeline 00:00 - Lawrence - Whatcha Want 06:00 - Benji, az ingatlanos és a DevToolbar 33:25 - Intro 38:15 - Kiderült: Többet játszanak videójátékokkal a csúnya emberek 52:00 - Magnus Carlsen, Anna Cramling 56:40 - Egy pár soros CSS kóddal kijátszható a Microsoft 365 adathalászat elleni figyelmeztetése 1:07:20 - A biztonsági hibák hajszolása őrületb…
…
continue reading