Ezek már az utolsó idők? II. rész
Manage episode 358955892 series 3126399
Amikor megkérdezték a tanítványok az Urat, hogy milyen jele lesz az ő eljövetelének és a világ végének, akkor Jézus ezzel kezdte a mondandóját: „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket Mt 24,4. ” Ez mindjárt felhívja a figyelmünket arra, hogy az utolsó idő egyik legjellegzetesebb vonása a hitetés lesz. Ez nemcsak a politikai csatározásban fog megnyilvánulni, hogy tömegeket fognak ígéretekkel és más eszközökkel befolyásolni, hanem ez a vallás területére is érvényes, mert Jézus azzal folytatta, hogy: „Sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják, én vagyok a Krisztus, és sokakat elhitetnek (Mt 24,5).” Krisztus nevében és Krisztus helyére állva megy végbe a legnagyobb elhitetés, mert azt senki sem gondolná, hogy ilyen módon ez megtörténhet. Pál apostol ezt írja erre vonatkozóan Timóteusnak: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői; kiknél meg van a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld (2Tim 3,1-5).” Annyira megdöbbentő ez a felsorolás, hogy nem lehet napirendre térni fölötte, különösen az utolsó megjegyzésen, azon, hogy tömegek fogják magukon viselni a vallásosság látszatát, de annak erejét megtagadják; vagyis, az Isten parancsolatainak nem fognak engedelmeskedni (. Jn 14,21-24;1Jn 5,3). Tehát, az utolsó idők egyik jele a Szentírás szerint éppen a valódi megtérések nélküli vallásosság elterjedése lesz.
56 jaksoa